top of page
  • paxpacisdr

A REFORMÁCIÓ: MENNYBŐL INDULT INNOVÁCIÓ AZ EGYHÁZ KISZABADÍTÁSÁRA A BABILONI FOGSÁGBÓL

Dr. Békefy Lajos/Róma

MENNYBŐL VEZÉRELT SZABADÍTÁS





Ennek az október 31-nek különös pikantériája, hogy itt sétálok a vatikáni Szent Péter tér hatalmas oldalszárnyának oszlopcsarnokában. És emlékezem. Az indulásra, az egyházat, Európát és a világot megújító reformációra. A mennyei indulásra. Különös látomás képződik meg lelki szemeim előtt. Bejön a képbe Genf, a reformáció monumentális emlékműve, világos, világító, kőbe faragott, emberléptéket meghaladó reformátorok, nemzet-nagyok szobraival. Többször elsétáltam az emlékparkban református nagyjaink előtt. Tiszteletből. A Názáreti Jézust jelképező IHΣ véset előtt, amire mint talapzatra, egyedüli fundamentumra álltak fel hitvallóink: Béza svájci, Kálvin és Farel francia, Knox skót reformátor, 5 méteres kimagasló alakjukkal. Jobbra-balra 3 méteres szoborfigurák: Williams amerikai teológus, Cromwell angol hadvezér, Bocskai István erdélyi fejedelem, I. Vilmos, a holland haza atyja, Gaspard de Coligny, Franciahon kálvinista admirálisa, IV. Henrik, francia hugenotta pártoló király. I. Frigyes Vilmos brandenburgi református fejedelem. Én is kilépem a 143 lépést, itt a vatikáni oszlopcsoportban. Felidéződik bennem a hatalmas emlékmű két végén álló vésett kőtömb. Rajta Luther és Zwingli neve, s a reformáció előfutárai: Wald, Wycliffe, Husz. Kálvin genfi kortársa, a vele vitatkozó teológusnő, Marie Dantiérnek a neve. Minden lépésnél felidézek egy-egy nevet magamban. Idelátom a magyar protestantizmus gályarabjainak szenvedéses útját a nápolyi gályákig a gyászévtizedből. És eltöprengek. Mennyire igaza van Illyésnek utolsó verssorával: „volt bárkié a szándék,/maga az Isten se tudhatta másképp”. Nem tudta, de nem is akarta.






Kiviláglik itt a római kék égbolt és a fénylő oszlopsor alatt a tanulság: a reformáció páratlan eseménye mennyből vezérelt hatalmas isteni tett volt. Amikor a láthatatlan isteni karmesterpálca mozdulatára egyszerre megjelentek Európában egymástól függetlenül, de Isten Igéje, Lelke intésére csüngő figyelemmel néző előreformátorok, reformátorok. Minden nemzetben szinte egyszerre. Még itt is, Itália földjén. A firenzei orvos család, a Moratak, meg Kálvint, Luthert olaszra fordító szép és okos lányukkal, Olympia Morataval, aki a katolikus üldözés elől Heidelbergbe menekült, a híres református fellegvárba. 25 évesen költészettani és ókori nyelvész professzor lett. Egyre tisztábban látom, hogy mennyei Atyánknak Fiában, a Szabadító Krisztusban mennyire nem volt kedvére az egyház akkori elesettsége, s milyen tettre kész szánalmat érezhetett kontinensünk népei iránt, melyek hatalmas lelki sötétségben vesztegeltek (Ézsaiás 9; Máté 4,16). Se Ige, se kijelentés nyelvükön, se istenismeret, keresztyénségük is babilóniai babonás fogságban, ahogyan Luther kifejezte könyvecskéjében. Ezt 1517. október 31.-én a wittenbergi vártemplomra kiszögezett 95 tétele után három évvel írta. Az egyház babiloni fogságáról úgy írt, mint Isten újszövetségi népének a megkötözöttségéről, az egyházi visszaélések okozta európai színvonaltalanságról. A hit és a tiszta egyházi, s egyéni élet egyre mélyebbre süllyedt. De Isten hatalmas vágyat ébresztett sokakban, amit a reformációi emlékmű teljes hosszában olvasható véset így fogalmaz: POST TENEBRAS LUX – FÉNY A SÖTÉTSÉG UTÁN.


EVANGÉLIUMI INNOVÁCIÓ ÉS ESZKÖZEI EURÓPA FELEMELÉSÉRE


Napnál világosabban ragyog a felismerés: a reformáció nem emberi mű volt elsősorban, hanem Isten irgalmas tette, aki nem akarta népét, Európát és a világot benne hagyni a sötétség, a fénytelenség, a pusztító indulatok forrongó poklában. Nem akarta, hogy ami Lélek és az emberi szellem felemelésére, isteni teremtettségéhez méltóan rangos, nemes, Krisztus-szerű lehet az emberben és az emberiségben, az búcsúcédulák, adok-veszek pénz cserebere tárgya maradjon. Nem akarta, hogy az üdvösség, a gyógyulás, a megújult, termékeny, alkotó élet, egyéné és kontinenseké a templom kapujában, kint, a létezés peremén, a porban nyomorultul vergődjön. Vagy Péter-fillérek alkujának legyen tárgya. Hisz’ ezek e hatalmas dómnak a felépítését, s nem a lelkek szabadulását, tisztulását, üdvösségét, s a boldog nép életének az építését szolgálták. Evangéliumi innovációval, a beteg koldus alamizsnát kérő minimum igényére Péter Isten maximum ajándékával válaszolt: Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj… ő pedig járkált, ugrándozott és dicsérte Istent. És az egész nép elkezdte dicsérni Istent (ApCsel 3,6-9). Mennyivel másabb ez a történet, milyen sodró, magával ragadó, mint amire Luther vitairata ott a templomajtóra kitéve célzott. Ezért is írta a 32. tételben: Aki bűnbocsátó cédulákkal akarja elnyerni az üdvbizonyosságot, az tanítómestereivel együtt örökre elkárhozik. Hozzá a kiegészítő magyarázatban a magyar kiadás megjegyzi: a katolikus Tetzel pénzes ládájára ez volt felírva: "Akinek pénze a ládában cseng, Annak lelke mennyországban leng." A lélek, a szellemi kultúra, egy egész kontinens, majd az egész világ felrangosítása, innovációja nem pénzkérdés! Akkor sem volt, ma sem az. Nem eladó, megvehető az egész világ. Pontosabban az ember és boldogulása nem alku tárgya!




Isten angyalai, küldöttei 506 évvel ezelőtt szinte egyetlen isteni karmesteri pálcaintésre megjelentek a babiloni fogságban vergődő Európa útjain, városaiban, falvaiban. Ez a mindenen túlnani, szabadító isteni vezérlés a nemzeti nyelvre fordított Bibliával és hitlátásokkal új világot, új önértékelést, új és nagy megújulást ígért. És amit ígért, azt meg is tette. A reformáció mifelénk is gyorsan és győzedelmesen terjedt. Kálvin, Luther és a többiek nélkül ez nem ment volna. És magyar reformátorok nélkül sem. Méliusz Juhász Péter Debrecenben, Dévai Bíró Mátyás Kassán, Sztárai Mihály Dráva-mentén, Szegedi Kiss István Csanádon, Heltai Gáspár Kolozsvárott, Károli Gáspár Göncön állt lelki hadrendbe a szabadító evangélium Európa-építő nagy mozgósítására. Égi harsonákat meghalló engedelmes lélekkel és szellemmel, félelmet nem ismerő elhivatottsággal. Egyszerűen, de határozottan: Krisztus-hittel, Bibliával, személyes meggyőződéssel, a lélek felszabadításával mindenfajta babonaság, szellemi-anyagi bilincs rabságából. Isten gyermekeinek szabadságára. Úgy, ahogyan a Szentlélek diplomatájaként sok ezer levelében munkálta Kálvin Lengyelhontól Angliáig, Skóciáig. A mennyei innovációnak, a reformációnak szavakban is rangot adva, értékteremtő erejét terjesztve. Micsoda hitújító, szellemi-lelki világosságot terjesztő szenvedélyes mini esszét írt az angol Somerset hercegének, Eduard Seymournak 1548 okt. 22-én Genfből. Itt használta először a reformáció szót, írt ennek lényegéről, és megvalósításának módszereiről. Arra kéri, az egész angol nép érdekében és a tudatlan papság leváltására, az egész egyház reformációja érdekében a népnek adjon katekézist, oktatást az evangéliumi hitről, tegyen mellé nemzeti nyelvű hitvallást. Ezekkel a helyes tanítást „a szív belsejébe lehet ültetni”, ami belülről vezérli majd és emeli fel a brit népet. Angol nyelvű Bibliával az addigi egyházi torzulásokat ki lehet egyengetni. Gyülekezeti és egyházfegyelemmel a népet rá lehet nevelni a kölcsönös tiszteletadásra, ami nélkül nem működik az ország.

143 lépésnél többet léptem már – időben és térben egyaránt. Mennyei seregek és Isten küldötteinek lelki társaságában. Jó és előkelő társaságban itt a vatikáni hatalmas oszlopsor árnyékában. Különös elégtétellel, hálával és békességgel a szívemben. Prédikátoraink kiolthatatlan, tiszta evangéliumi arcélével lelkemben, életmű-részleteiknek belső szemlélése közben. Boldog vagyok, hogy újra, nagyon tisztán látom: a reformáció nem alulról indult emberi vállalkozás volt, hanem felülről érkező fény, Isten mentő szeretetének hatalmas és győztes szabadságmozgalma. Az egész teremtett világért. Ezért van jövője!

Lépésenként, tagolva recitálom a szavakat: Post tenebras lux – sötétség után fény. És: „maga az Isten se tudhatta másképp”. Mert nem is akarta – mindenkiért, a jövendőért. Soli Deo Gloria!





1 view0 comments

Commentaires


bottom of page