top of page
  • paxpacisdr

AZ ELSŐDLEGES LÉT ISTEN GYÖNYÖRŰ MOSOLYA - KÖLCSÖNADVA A MÚLANDÓSÁGNAK

Ezt a bejegyzést az FB felügyelet 24 órára letiltotta. Vajon milyen alapelvekbe ütközik?


Vagy akik letiltják nem csak a facebookról, hanem a különféle email szolgáltatóktól is, azok:


  1. vasárnap ellenesek?

  2. keresztyén ellenesek?

  3. antiszemiták?

  4. nincs más szórakozásuk, mint az alkotó emberek piszkálása és akadályozása?

Ha valaki tud értelmes és valósághű választ adni erre, azt előre is nagyon megköszönöm!



AZ ELSŐDLEGES LÉT ISTEN GYÖNYÖRŰ MOSOLYA - KÖLCSÖNADVA A MÚLANDÓSÁGNAK

Istenmosolyos, életillatú vasárnapot!

Dr. Békefy Lajos

A LÉTEZÉS SZÉPSÉGES DALAI ISTEN MOSOLYÁRÓL






A őszi színpompa a levelek világméretű nagy színi együttesében még egy utolsó, nagy természeti hattyúdal. Erdeinkben még a bétaionok dús illatárja leng és terjeng, s betölti tüdőnket. De már némi fanyar és kesernyés elmúlás illat is vegyül a levegőbe – és a lelkekbe. Oda, ahol ezernyi igei és költői gondolat, a kijelentés értelmező Igéi és az emberi szív érzelmi rezonanciái ugyancsak felidézik az élet ősi himnuszait. Isten dallamokat.

Bennem például a bibliai őstörténetet, a legősibb kreatív himnuszt az emberiség történetében Isten halhatatlan mosolyáról. Hiszen ez a „kezdetben” (ez a Biblia első szava) a mindenségben és a teremtés aktusában benne rejlő, világfelettien és világteremtési események sorozatában a létezésünkbe beleragyogott Isten-mosoly a boldog és elégedett alkotó örömét adja tudtul. Amikor Isten az egyes teremtési fázisokban, amit csak a rendkereső biblikus értelem taglal napokra, hiszen a folyamat másodpercek töredéke alatt röppentette szét a teremtést. Tehát amikor az Úr elvégezte az első, második harmadik… és hatodik napi teremtési munkáját, minden egyes alkalommal az Ige szerint „látta Isten, hogy jó” (1Móz 1,4). És a teremtésnek ez a minősítő és Isten-minőségű ősrefrénje arról tudósít, hogy Isten mindenbe beleragyogott elégedettségi indexe, mosolya hétszer is belevillan az őstörténetbe.

Ez a jó a héber Biblia szavával tóv, fantasztikus jelentés- árnyalattal. Jó és kellemes az érzékeknek, jó, kiváló a maga nemében értékítélet szerint, gazdag és értékes az egyéni minősítésben, megfelelő, amikor valami mással hasonlítjuk össze (például a létet a nem léttel, a világosságot a sötétséggel, a terméketlenséget a gyümölcsözéssel, a sivatagot az oázissal, a kertet a pusztasággal, magát az Édent a kiűzetés utáni pusztai bolyongással). Etikai értelemben jó az, ami helyes, jóindulatot vált ki, közösségi értelemben az, ami sokak hasznára van. Jelenti még a jólétet, a prosperitást is, végső soron a boldogságot. Micsoda jelentés-gazdagság, cseppben a tenger valóban. Tóv, kalon görögül a Septuaginta fordítás szerint, bona a latin Vulgata szerint. S még akkor is megmarad a jó, amikor a rossz tör egyeduralomra a Kertben, az Édenben, ahol az emberiség ősdrámája lezajlik. Hiszen az ember olyanná akart lenni, mint Isten, minden jó és rossz tudójává. (Remélhetőleg nem ez a célja a Mesterséges Intelligenciának, a másodlagos, emberi teremtménynek?). A kiűzetéssel pedig megkezdődött a jóság elsiratása, a történelmi panaszkodások végeláthatatlan sora, a versengések világkorszaka. Kainnal és Bábellel pedig megpecsételődött a földi létezés. A gyilkolás és az embertelen versengés ősbélyegével minden ember homlokán. Ez volt az a folyamat, amely során a tiszta lét szentségi ragyogása széttöredezett. Isten mosolya, amit ráragyogott, kölcsönbe adott a teremtés sokszínű, gyönyörű világának, kezdett elhalványulni. A boldog Isten helyén aztán millió apró emberi engedetlenség, bűn, istentagadás, lázadás, az istenlétnél alacsonyabb érzéki létezés szintjeivel cserélte fel az ember a boldog istenmosolyt. Abszolutizált, rajongókkal hamisított végességre. Pillanatnyi örömökért, valójában önmegüresítő, önrabló talmiságokért. Tartalom nélküli emberlétre (Giorgio Agamben: L’uomo senza contenuto). Isten-tartalom nélküli alig-emberi létszintre. Csupasz horizontalizmusra, vegetációs szintű konzum-immanentizmusra. Csak a puszta fogyasztásig látó ember farkasvakságára. Ám Isten nem ember, nem is a megbántódás, sértődés Istene. Ez az emberiség nagy szerencséje. A kegyelem megbánhatatlansága a jövő menekülési útvonala! A vasárnap Kohinoor gyémántja.

A LÉT TISZTÁSA VAGY A GÉP VIRTUÁLIS SZAKADÉKA?





Isten világtörténelme az emberiséggel nem zárult le. Az Ő jóvoltából egyedül! Még egyszer, koncentráltan átragyogta a komor felhőkkel takart planétát. Elküldte szeretett Fiát hozzánk (Ján 3,16), az isteni öröm evangéliumával. És amikor már égig ért, Isten szívéig hatolt az emberi gonoszság, a golgotai Kereszten, még ez sem tudta végleg letörölni orcájáról a LÉT-mosolyt. Hiszen harmadnapra az egész kozmosz nagy örömére feltámasztotta Fiát a halálból, s Őrajta keresztül az evangélium örömüzenetével immáron nem csak kívülről, Teremtőként, hanem Fiában Megváltóként, belülről, a názáreti bölcső mélységéből, az emberi történelem aljáról, alulnézetből is kezdte átragyogni a földi sorsokat. A Teremtő ragyogása egyetemesen szépséges belső, személyes Krisztus-dimenziót adott minden embernek. Esélyt arra, hogy a földi terhektől lélekszakasztó és életveszejtő mélységekbe keveredett embervilágot legbelülről, létezésünk centrumából, szívünkből derítse fel, indítsa el Isten örök öröme felé. Még ha töredékesen is. Hiszen Pál szerint minden csak töredékesen van bennünk (1Kor 13). Elesettségünk, poszt-édeni sérült létezésünk bizonyságaként: minden ex parte, töredékesen, bűntől relativizáltan, csonkítottan van bennünk, még a hit, a remény és a szeretet is. De Weöres Sándor kifinomult költői beleérzéssel írt sorai szerint: „Isten rajtad: végtelen könny. Isten benned: végtelen mosoly”.

Vasárnapi evangéliumunk Jézus belülről ragyogó szava: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök” (János 15,11). A viszonylagosságok, a tört tükrök és tört sorsok világában valami az örökből. Mosolytöredék, belső örömgyőzelem bűnbuckák és bűncsapdák között, amit mások vagy saját magunk állítunk magunknak, egymásnak.


ISTENMOSOLYOS, ÉLETILLATÚ VASÁRNAPOT!





S hogy mindezt miért gondoltam végig reggeli csöndemben, ama heidelbergi, tanulmányi éveim során végig-meditált Filozófusok Sétányán álló ember nagyságú felemelt ujj emlékeztetésével? Az „ujjas üzenettel”: Filozofáltál már ma? Gondoltál ma már Istenre? És saját létedre az Isten-mosolyú nagy léttisztáson (Heidegger)? Inkább másodlagos létedben riadsz fel a nappali fényben? Virtuális, gépi, digitális kütyüvilágodban, s jössz-mész, még asztalodon is azt bámulod, s ágyadba is azt viszed kedvesed mellé?

Merre jársz, ember, Isten bolyongó gyermeke? Beszippantottad-e olykor ezen az őszön a létezést tombolva ünneplő falevélrengeteg fenségesen fanyar, elmúlásban is életillatot árasztó valós, nem virtuális szépségét, illatát? Vagy csak kened magadra a kozmetika ipar rajtad is gazdagodó, mindenfajta megtévesztő vegyszerét, kegyszerét, szépítőszerét, egy virtuális világ csapdalétének múlandó portékáit?

Állj meg pár pillanatra a semmi felé rohanásban, a teremtett világ megejtően művészi életfestményei előtt! Öleld meg az ősi fák törzsét egy-egy pillanatra. Végy egy kis létfürdőt, Isten mosolyában és a valós élet életillatában fürdesd meg magad. Amíg lehet! Hidd el, megújultabb leszel, még a virtuális, másodlagos, ember teremtette létezés sokfajta, talmi kínálata előtt. Valódi, elsődleges, természetes öröm ragyogja be a szívedet, Isten mosolya és a teremtett világ még valamennyire épen maradt, embercélú jósága…

Istenmosolyos, életillatú vasárnapot!







6 views0 comments

Comentários


bottom of page