top of page
  • paxpacisdr

„Ez az a nap, amit az Úr rendelt“

„Ez az a nap, amit az Úr rendelt“

„Ez az a nap, amit az Úr rendelt“ Üdvhozó feltámadásod első tanúi nevében, 1000 szóval hódolunk Előtted Írta: Dr. Békefy Lajos - 2023.04.09.



Fotó: pixabay.com Boldog éjszaka, mely egyedül ismerte azt az órát, amikor Jézus feltámadott! Titkok titka, pontosan mikor történt, hogy Urunk szendergéséből felébredt. Titkok titka, mit gondolt, amikor kinyitotta szemeit Arimátiai József sírboltjának kemény kőpadozatán. Éhség vagy szomjúság voltak-e a Feltámadott első életjelei? És kit keresett, szólított először a lelke? Ki volt az, akivel emberi szót váltott arám anyanyelvén? A sabbatos éjszaka miként köszöntötte a világtörténelemben először az első Úr napját? Titkok titka. Vagy mégsem egészen? Hiszen voltak tanúi titokzatos feltámadásának. Az új teremtésnek. Uram, sírboltodba nézve a hívő szív emlékezik. Az Írások bizonyságtételére. Hiszen a teremtés hajnalán mi vagy ki volt tanúja az Atya hatalmas kreatív munkálkodásának? Az angyalok? Bizonyosan. A Lélek? Bizonyosan. És még? Teremtő Istenünk világalkotó munkálkodásának földi lény nem volt tanúja. De az ég és a föld igen. És a mélység fölött lebegő Isten Lelke (1Móz 1,1 és következők). Meg a világosság, és a sötétség is természeti tanúkká lettek. A vizek, s az égboltozat is. Majd az idő, nappallá-éjszakává tagoltan. A szárazföldek és a tengerek. De egyetlen élőlény sem tudott tanúvá lenni. Később a pezsdülő élet a földön, a tengerekben, a levegőégben. Távolról sem az ember. Míg hosszú előtörténet után végre az ember. Micsoda természeti tanúsereg! Hasonlatosképpen milyen tárgyi tanúsereg lehetett első tanúja a titokzatos feltámadásnak? A néma tanúk: maga a sírbolt. S a gyolcs, amibe Arimátiai József göngyölte Jézust (Luk 23,53). És a kőpadlat, melyen Őelőtte halott ember teste még nem nyugodott. Az elhengerített kő, hogy ki tudjon lépni a síri világból. És az ébredő világ hangjai, a föld és a kert illata, a lassan dalra fakadó madarak. A növekvő fény, ami Isten áldott napjaként körbefonta kihűlésből felengedő testét. És a szó, a reggeli ima hangfoszlányai, melyek feszálltak Jézus ajkáról. Péter, amikor benézett az üres sírboltba, csak lepedőket látott. És „csodálkozott magában a történteken” (Luk 24,12 – mirans a latin kifejezés). Vele együtt mi is csodálkozunk annak a szent éjszakának „tanútlan” eseménysorán, és csodáljuk az Atyát, aki így körbeszerette, életre szerette Fiát abban a sírboltban, ami Isten csodatevő ereje révén az új világ méhévé lett. Csatlakozunk azokhoz, akik ezt a titokzatos, boldogító, üdvösség-szülő éjszakát, az új teremtés tavaszi zsengéjét, a Feltámadott Urat csak magasztalni, dicsőíteni tudják. Nagyszombat éjszakai és húsvét hajnali énekünket, imádságunkat beleszőjük a korábbi hallelújákba és a modern énekekbe, melyek hajszálgyökerüket a zsoltárokban találják (pl. a 118.). Himnikus fogalmazással zsoltározunk: „Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen” (Zsolt 118,24). Finoman beleszövődik mondatainkba akusztikai háttérként a hallelujás ének, múlt századi nehéz idők ébredési éneke, mely nemzedékeket segített át Isten Igéje és az imák mellett a történelmi kataklizmákon, pokoli kegyetlenségek, embertépő félelmek és hatalmak sivatagi kietlenjein: Miért, hogy Ő, kit angyalének dicsért, Költötte ránk szerelme kincseit?... Elmémmel fel nem foghatom, miért. Nem érthetem: miért szenvedett némán. Békéje fénylik koponya hegyén. Szíve miért szakadt meg a kereszten? Tövisből mért kapott ott koronát? De azt tudom, hogy megtört szívek orvosa. Bűn, félelem tüzét megoltja Ő. Megterhelt lélek láncait leoldja. Ezért jött el Ő, a világ Megváltója”. Lelki lantommal kísérve én is dúdolom Neked Uram, digitális korban a boldog éjszaka csodálatában fogant mondatokat, a második teremtés tanú lajstromával: Ó, boldog éjszaka, mely egyedül ismerted azt az órát, amikor Jézus feltámadott. Ó, te boldog száz fontnyi mirha és aloé olaj, drága kenet, te illattal lengted körül sírba tett, agyongyötört testét. És ti boldog gyolcsok, fejfedő kendő, melyek agyonvérzett szent testét, arcát takartátok, és feltámadása után némán hirdettétek: nincsen itt, mert feltámadott! Ó, boldog sírbolt, mely befogadtad, körülölelted Őt, Ki Istenember testével avatott fel. Első lakóként volt vendéged 24 óránál alig több időre. Csak Ő tudja és A mennyei Atya egyedül, ki hengerítette el az embersorsnyi követ, hogy szabadon engedjen, Aki örökre velünk maradsz. Ó, boldog zárókő, mely eltakartad a Szentet szendergésében és titkait is a kíváncsi, hamis tekintetek elől. S mikor kellett, utat engedtél neki. Boldog vagy te is, kert, mert a Gecsemáné-kertre hullott vércseppjei és izzadságcseppjei után, a golgotai kereszt lélek és test morzsoló kínjai után hűs enyhületet leheltél a mindenség Urára, mint egykor az Éden-kert fái a benne sétáló Úrra. Boldogok vagytok ti is, angyalok, akik őriztétek Őt, helyére is vigyáztatok az üres sírboltban, kik titokban ott szolgáltatok neki már a kezdetek kezdetén, mikor még meg sem érkezett a földre. A földi kezdeteknél és a földi végnél is hírnökei voltatok. Ó, boldog éjszaka, mely utat engedtél magadon keresztül a világ Megváltójának, és te azóta is milliószor áldott vasárnap hajnal, az új teremtés tanúja, a kozmosztörténelem legnagyobb csodáját takartad be magaddal, az urak Urát, a királyok Királyát. Ti közvetlen szótlan tanúk, legyetek áldottak! És ti is, közvetett tanúk: boldog József, és te is, Arimátiai József, mert Isten Fia felsíró hangját a bölcsőben és utolsó szavát a kereszten hallhattátok. Boldogok lehettek ti is, Mária, ki áldott vagy az asszonyok között, szűz édesanya, ki örömkönnyet sírtál azon a titokzatos Jézus-hozó éjszakán, s te, Magdalai Mária, ki először tekintettél be az üres sírba. Síri siratót könnyeztél, mert láttad: “elvitték Uramat, és nem tudom, hova tették”. Ó, boldog szemek, szívek, fülek, életek! Uram, élő Jézus, te éjszaka jöttél erre a világra, és éjszaka törted át a halál kőkemény méhét, te idegen barlangistállóban érezted bőrödön a megváltatlan világot. Másnak a sírjában pihentél el. Idegeneké volt a pólya, melybe kicsinyke testedet takarta szent anyád, idegeneké volt a halotti lepel, az illatszer, mely kiszenvedett tested körüllengte. Mégis te úgy léptél be a világba, s úgy léptél ki a sírból, mint aki hazajött és hazamegy övéihez. Hazajöttél, velünk maradtál, otthonunkká, házunkká, hazánkká, templomunkká lettél, neved és jelenléted által a mindenség meleg fészek nékünk. Te győztesként jársz ma is velünk, miként Zakariás prófétának mondta egykoron az angyal a mirtuszfák között: bejártuk a földet, és az egész föld nyugodt, békés. Ahol Veled járnak népek, emberek, családok, sorsok, ezt adod ma is nekik. Jelenléted csodája ez, kozmikus örömhír, szívberagyogó mennyei fény, mire csak életvégig zengő szóval válaszolhatunk: Légyen dicsőség mindenek előtt Néked, ki győztél a halál fölött! Légyen dicsőség Néked ma és itt, most és mindenütt, mindörökkön örökké. (Dr. Békefy Lajos)



0 views0 comments

Comments


bottom of page