top of page
  • paxpacisdr

Istenünk létritmikája boldog létezésünk ereje

Istenünk létritmikája boldog létezésünk ereje OCULI: józanítóan magasztaló gondolatok nagyböjt 3. vasárnapján, a látások Úrnapján 2023.03.11.


(Fotó: pixabay.com) Micsoda égi-földi szépség, létesztétika és létezés-erősítő rendezőelv van Istenünk Igéjében! Nem győzöm csodálni. Miként a mai vasárnapra kirendelt nagyböjti Úr napjának már nevében is hatalmas történelmi, üdvtörténeti erejét. Ha a szó, „Oculi=szemek” konkrét jelentésétől elkezdünk egyre beljebb hatolni, lefejtve az isteni akarat magvát, üzenet-bimbaját rejtő létezésszirmokat, legyenek azok akár fekete és nehéz sors-szirmok vagy a már Japánban virágzó cseresznyevirág-tenger színes és illatos szirmai, mind beljebb jutva a titokbimbóig, csak csodálkozni és csodálni tudjuk az isteni bölcsesség végére mehetetlen meglepetéseit, tanításait. Ennek a vasárnapnak egyetemesen keresztény, névadó ősigéje a Zsoltárok 25,15. verse: Szemem állandóan az Úrra néz (RÚF), Szemeim mindenha az Úrra néznek (Károli). Egy a lényeg: az a jó, ha a zsoltáros és a mi szemeink iránya, földi létezésünk iránya az az Úr, Aki egész teremtett világunknak létritmikát adott. Az az Úr, aki a teremtéstörténet egyes fázisainak megalkotásakor, el egészen az időtagoló sabbat, szombat, s a megnyugvás, megpihenés, szent csend és nyugalom, a megszentelés napjáig, létrehívott rendjére refrénszerűen, hétszer kimondta: Ez jó. Azaz célszerű, működésében hasznos, tartalmában jótékony, embersegítő, személyes létezésünket világrendbe fektető, amit Ő alkotott. De nem csak funkciószerűen jó, hanem érzelmileg is növekedést adó, jótékony, hiszen az Úristen szombatnapi megnyugvásába kapcsol az ima és az Őreá tekintés mindenfajta, legyen az ószövetségi, újszövetségi, zsinagógai vagy templomi-egyházi rendje, liturgiai gyakorlata. Mindez részt ad a rend és harmónia Istenének lelkületéből és a Béke Fejedelmének „Békesség néktek!” létformájából. Minden vasárnap, a mi sabbatunkkor ez a szentháromságos részesülés lehet a legnagyobb ajándékunk, miközben szemeim mindenha az Úrra néznek. A lefejthető létezésszirmok és jelentésszirmok nagy és meghatározó titkokat, kijelentett üdvvalóságokat és üdvigazságokat takarnak. Jótékonyan, minden nemzedék számára új virágzást és termést ígérő erővel. A tisztánlátás ígéretével, még ha az pillanatnyi egyéni és közösségi létezési bűnök, sötét praktiták leleplezésének és a szembesítésnek a fájdalmát is magukkal hozzák. Nem csak édes és elragadó lelki gyönyörűségeket jelent Isten Igéje! Miért is? Figyeljünk a látások vasárnapján a látástorzulásokra, melyek állandó veszedelemként kísérik földi-emberiségnyi és személyes létezésünket. Nem azért, mert az Isten alkotta LÉT romlott volna meg, szó sincs erről! A LÉT ma is jó, ahogyan egykoron Isten mondta. De a létezés, amivé az ember tette földi sorsát, az már csupa torzulás, a bűn eredeti értelme szerint: elhajlás, elszakadás, elferdülés, a reformátori fogalmazás szerint: homo incurvatus in se – az ember önmagába csavarodásának, önmagába merülésének, süllyedésének az elsötétülése. ÁRNYÉKLÉTEZÉS. De lépjünk kicsit még hátrébb, létszirom-fejtéssel, igazságkereső szenvedéllyel, miközben ezeket a súlyos tényközléseket, tényigazságokat tudatosítjuk. Hogyan is kezdődött? Az Édenben még a boldog szemek ideje volt Ádám és Éva számára. Amikor senki másra nem tekintettek, mint a jóságos Úrra, aki mindent oly szépen intézett, megágyazott az emberpárnak és az emberiségnek az Édenben. Amikor már a teremtés nagy művében minden készen volt, s megpihent Isten a hetedik napon egész alkotó munkájától, elhatározta, hogy elhelyezi a kertben, ott keleten, az embert (1Móz 2). Sarjasztott az Úristen tehát az ember édeni jólétéért a földből mindenféle fát, szemre kívánatost, szépet, esztétikai gyönyörűséget kínálót és eledelre jót, hogy létszükségletét is gazdagon kielégítse (1Móz 2,8kk). A kert közepébe az élet fáját ültette, a jó és a rossz tudásának a fáját, aminek terméséből nem ehetett. Amikor pedig Éva levette tekintetét közvetlenül és lelkileg is az Úristenről, és rátekintett a kígyóra, meghallotta és követte csábító, Istentől elvonó, elhúzó, a boldog összetartozást elferdítő, szétszaggató szavát és szakított az életfa gyümölcséből, bekövetkezett a végzetes OCULI-romlás. Megnyíltak mindkettőjük szemei és észrevették mindazt, ami addig természetes, istenközeli pozitív létezési javuk volt, s rádöbbentek mezítelenségükre (1Móz 3,6kk). A látás sorsemésztően nagy árára. A szakítás létezési drámája dübörgött át lelkükön, egész földi egzisztenciájukon. A leszakított tiltott gyümölcs elszakította őket az Úristentől, amit Ő azonnal észrevett, s kérdezte: Ádám, hol vagy? Az ember és felesége ugyanis ráébredve a szakítás legfőbb, de még igazából nem is sejtett negatív és szörnyű következményeire, a szabadság ősterhére, elbújdokolt Isten tekintete elől a kert fái közé. A rejtőzködő emberpár rejtőzködését, ijedtségreflexét, a tett tudatosulásának a rettentő súlya alá önmagát önként száműző emberlét vergődését. A szégyen és az ébredő lelkiismeret csillapíthatatlan vádját. Az önvád terhét (1Móz 3,6-13). Lám, az Oculi vasárnapnak milyen mélységesen mély létezéstörténeti és üdvtörténeti összefüggései vannak! De a látásromlás nem állt meg ennél a drámai pillanatnál. A kiűzetésnél. Azóta is mint száműzött, vándorol az ember a személyes és közösségi utakon, tévutakon, keresve az elveszett Édent szerelemben és gazdagságban, családban és honszerelemben, alkotásban, munkában és pihenésben, de az édeni béke soha nem jön vissza már. Sőt! A Biblia gyönyörű és létteljességet ígérő első mondatai, a teremtés gondviselő jóságának isteni alkotásában rejlő minőségét hirdető „Ez jó” teremtői szózat után jön a legnagyobb földrengés, ami az ég alatt bekövetkezhet: az elszakadás Istentől, majd az elszakadás az embertárstól, a testvértől. Az elomlás és a létezéstemető összeomlás. Hiszen Kain és Ábel története az első ember engedetlenségét létezéstörténeti, drámai totalitássá terjeszti ki Káin testvérgyilkossága révén. A testvérháborúk történetének egyik legmélyebb okát is egyszer s mindenkorra feltárva. A gyilkos kaini indulat a nagy harag és a lehorgasztott, bosszúérlelő tekintet oka az volt, hogy Isten kedvesen tekintett Ábel áldozatára (1Móz 4). Egyetlen tekintet okozta sértődöttség egy egész emberiségnyi romlás oka lett. Ez a bűn pedig minden ember ajtaja előtt ott leselkedik (1Móz 4,7). Íme, a létszirmok fokozatos lefejtése nyomán felsejlő emberiség-korszaknyi, történelem-végig érvényes igazságok. És a testvérháború azóta is tart: hol itt, hol ott. A II. világháború óta közel 200 helyi és gyilkos testvérháború dúlt. El egészen napjainkig és a szomszédságig. Az átokszerző szemek, a kaini tekintetek mindenhatóságát azonban Urunk Istenünk jótékonyan megtörte. És megtöri. Nem lehet létminőséggé, az Őáltala teremtett lét negatív minőségi jelzője és márkajele a rossz. És ezt értették meg azok, akik az emberiség történetében az ellen-kaini történetírásban szerepet kaptak. Például Dávid, aki népét látásjavításra hívó fohászkodásában vallotta: Szemeim mindenha az Úrra néznek. És a mindenha nem vallási fanatizmus, hanem a mindenha jelenlévő kaini bűn állandóságával szembeni ellenállás, a megküzdés időhatározó szavaként és a szándékjelző eltökéltség megnyilatkozásaként. Az idők teljességében teremtményei iránt irgalmas Atyánk elküldte minden néphez az Ő Fiát, akiben minden oculi-romlás, az első emberpáré és a kaini is gyógyulni tud. Hitbeli látáskorrekcióval, létezési iránymódosítással. A boldog szemek, a Jézus-látás gyógyító örömét és terápikus valóságát élte át az idős Simeon, aki a Lélek indítására a jeruzsálemi templomba ment, kezébe vette a gyermekecske Jézust és áldotta az Istent, mert „meglátta szemem üdvösségedet, amelyet készítettél minden nép szeme láttára” (Lukács 2,30-31). Íme Oculi vasárnapjának legmélyebb titka: az egész emberiségre halált, testvérháborút zúdító első emberpár és Kain utódainak mégis van szabadulásuk, szemgyógyulásuk, irányváltásuk az élő Jézus Krisztusban. Mégpedig minden nép szeme láttára. Amiként Áprily Lajos míves fordításában énekeljük a protestáns halleluját: „Emeljük Jézushoz szemünk,/Jön már királyi győztesünk,/Mennyből leszáll, s együtt leszünk./Lelkünk vigyázni meg ne szűnjön,/Felséges várástól feszüljön,/Az álmot űzd el, készen állj,/Krisztus-nép, jön, jön a Király!”. Mindenkinek látó szemeket, boldogító Oculi vasárnapot! (Dr. Békefy Lajos)

0 views0 comments

Comments


bottom of page