top of page
  • paxpacisdr

ISTENTŐL ÁRADÓ SZÉPSÉGEKRŐL, FÉLELMET OLDÓ SZAVAKRÓL A KÖLTÉSZET VILÁGNAPJÁN

ISTENTŐL ÁRADÓ SZÉPSÉGEKRŐL, FÉLELMET OLDÓ SZAVAKRÓL A KÖLTÉSZET VILÁGNAPJÁN



PRÓZAI ÓDÁM HOZOM ELÉD, URAM, IHLETETT MAGYAR ÉS IDEGEN KÖLTŐIDÉRT


Dr. Békefy Lajos



Olvasom napi Igeként protestáns Losungomban és az olasz igenaptárban, hogy ma „Giornata mondiale della poesia”, a költészet világnapja van. Hirtelen emlékezetem könyvtárából előkapom a köteteket: Goethe és Rilke, St. Exupéry, Caervantes és Dante. Kozmikus Himnuszával Ernesto Cardenal. És a nagy misztikus költők, Hölderlin és mások, svédek és olaszok nevei peregnek eszméletlen gyorsasággal elmém jegyzetlapjain. És persze itthonról Pilinszky, a vele folytatott felejthetetlen füstös beszélgetések. Meg Áprily erdélyi sugallataival a visegrádi völgyben, megőszült református énekfordítóként és egykori nagyenyedi csodatanárként. Aztán a fájdalmas hangú szelíd poétánk, a Hanván hamvadó drága Tompa Mihály. S a nagyszalontás kálomista Aranyunk, el egészen Wass Albertig. Istent hívógatón és az Énekek Éneke, a szintén bibliai csodafejezetek károlis szépségei is szó ízek zamatával, nyelvi mazsolái is eszembe jutnak a gyönyörűséges Károli Biblia fordításban. Kézhez áll agyonlapozott Bibliám, aminek egyik példánya Adyt kísérte Párizsig és a halálos ágyig. Az emberi szó Isten szava által ihletett szépségpásztorbotja, amint prédikátoraink ajkán is megszólaltak az éltető szavak, igehirdetések iránytűadó életbölcseleteiként, írástudatlanokat is boldogítóan, az Igék forrásvizével táplált költői szarvasok, akik mint a szép híves-hűvös-míves patakig hajló csodaszarvasok, odakínáltál lelküket és szóteremtő fantáziájukat az magyar nípednek. Áldottak a szóteremtők, új fogalmakat szülők, az egyetlen őserő, a világteremtő Logosz, a Dábár, a Szó, az Ige szomjúhozói, Akik magasra emelték a különböző nemzetek nyelvét és irodalmat teremtettek. Áldottak emlékezetükben ezen a napon is az isteni Igéket nemzeti nyelvekre fordító költők, és tiszteletesek: Cirill és Metód, Luther és Károli, meg a katolikus Káldi György. És Békés Gellért, gyermekeimet csendes szavával bibliaolvasásra terelgető bencés tudós. Igen, az angol King James és a finn Agricola, akinek wittenbergi emléke meg-megállította lépteimet. És a szlovén Trubar, akinek rimaszombati szobra előtt jó néhányszor töprengve megálltam. És a szószékek is legyenek áldottak ezen a napon is Kárpát-haza szerte, ahol nyelvünk édes ízei égi harmatcseppként, indulatcsillapító és szívtisztító mennyei párlatként lettek nyelvőrző és a szülői ház imacsendjeit konzerváló túlnani erővé nemzedékek útravalóivá, anyai imádságok, szikszays lelki áldások forrásaivá. Árva Bethlen Kata, Lorántffy Zsuzsánna, Petrőczi Kata Szidónia és mások lelkében csodaszőttessé fonódtak, imákká és bölcs mondásokká, hitben és könnyekben feltisztult vallomásokká a bibliai szent mondatok. Fenséges és magasságokba, önmagunk fölé emelőn fakadnak fel tudatunk mélyéből a költészeti emlékek és a barátságok. Nekem e mai napon a 12 éven át pad- és osztálytárs Széki Patka László különös győri fényekben és égei-tengeri forróságban tükörjátékká forduló meglepetéshozó, megdöbbentő verssorai, legyenek hát áldássá a szavak az ő köteteit olvasókban. És persze felütöm a katolikus Sík Sándor Esztétikájának oldalait is, ahol felekezetileg elfogulatlanul, mégis a szépség fogságában írja sorait például az egykori berlini nagyhírű szóteremtő, Schleiermacher tiszteletes uram esztétikai előadásairól a szépségről mint értékről és kultúramértékről. Melléje teszem azonnal a zengővárkonyi Krisztus, a református és protestáns esztétika honi kibontatkoztatóját, Fülep Lajos tiszteletes akadémikus uram Itália-szerelemben, Dante poklától a mennyei magasságokig naponta kozmikus hintázásban élő szépségtan-teremtő zsenialitását, meg az angol istenes és vak Milton Elveszett és visszakapott paradicsomát. Száguld, repül a gondolat, a lélek a szavak országútján, e mai napon és minden napon, amikor istenérintette, Lélek-inspirálta különleges útitársaink, nagyjaink felsorolhatatlanul gazdag köteteire pillantok. De pillantunk-e ezekre még? Jut-e időnk a szépre? Amikor elnézem a mai generáció és a középgeneráció munkaittas, profithajhászó, olykor dologtalanul is nagyot kaszáló ügyeskedéseit, és az unokáim mobil- és laptop centrikus egyoldalúságait, s belépek egykori konfirmandusaim ultramodern lakásaiba, ahol a falról hiányoznak a könyvespolcok. Minden technikai kütyü ott van a lakáscsodákban, de a lélek-Lélek? Az isteni és az emberi szavak szépség-pásztorolta elméinek, látnokainak, bölcseinek az alkotásai? Csak a piacok és közterek olcsókönyves bódéiban és szekerein lelhetünk rájuk? Ugye, nem!? Vagy érintetlenül önmagukat kínáló reklámgúlákba rakva a legújabb és ismeretlen maiak szépségtöredékeket és szubjektumszabta furcsaságokat kínáló kötetei unatkoznak a plázák Librijeiben? Valóban ilyen csupasz és sivár lenne gyermekeink szószépségtől, Ige-szépségtől, igazság- és összefüggésszövő könyvektől látszólag teljesen megfosztott világa? Ide jutottunk volna? Előttünk az egydimenziós, csak szükségletekre leszorított konzumvilág?


A költészet világnapján leveszem kézikönyvtáram állandó fénypont kötetei közül a svájci református esztéta-lelkész, Rudolf Bohren kötetét. Rányitok soraira, melyekben Kálvint idézi, aki közel 500 éve ezt írta: Meditatio coelsti vitae, a mennyei életről szóló elmélkedés nélkül nem lehet élni. Mit ér az élet, ha egy kis elmélkedés, napi elmélkedés nélkül próbáljuk élni a kereslet-kínálatra leszorított, égi-földi, tájszépséges, lélekizgalmas dimenziók nélkülivé fosztott életet? A genfi látnok ezt írta: toto animi studioteljes lélekkel, nem csak elmével, hanem szívvel-lélekkel tanulmányozom a mennyei és a földi élet kincseit, javait, önmagunkat meghaladó, de mindig önmagunk fölé emelő értékeit. És eszembe jut a heidelbergi Filozófusok útja, ahol egy felfelé mutató, ember nagyságú mutatóujj alá ezt írta a leleményes alkotó: Filozofáltál már ma? Olvastál Igét már ma? Felidéztél legalább egy verset, verssort magadban már ma? Ilyenkor elfogja lelkem még saját unokáimért is a szorongás. Mit fogyasztanak ők? Mivel lesz tele vagy mitől lesz üres a lelkük, a gondolkodásuk?


A költészet biztosan nem váltja meg a világot. Ezt Jézus már megtette, mégis… De legalább egy szép mondat segíthet élni, túlélni, másként élni. Költészet világnapja, küldd el fiainknak, leányainknak a gyógyító szépség szavát. Pilinszky jut most is eszembe: És ki nem fél közülünk?/ Ki ne félne,/midőn szemét az Isten is lehunyja,/és leborulnak minden angyalok,/és elsötétül minden kreatúra?/A bárány az, ki nem fél közülünk,/egyedül ő, a bárány, kit megöltek./Végigkocog az üvegtengeren/és trónra száll. És megnyitja a könyvet. (Introitusz, 1961)


Igék és költői szavak, vegyétek el félelmeinket!


Istentől áradó szépségekről, félelmet oldó szavakról a költészet világnapján Prózai ódám hozom Eléd, Uram, ihletett magyar és idegen költőidért Írta: Dr. Békefy Lajos - 2023.03.21.


(Fotó: pixabay.com)

Olvasom napi Igeként protestáns Losungomban és az olasz igenaptárban, hogy ma „Giornata mondiale della poesia”, a költészet világnapja van. Hirtelen emlékezetem könyvtárából előkapom a köteteket: Goethe és Rilke, St. Exupéry, Cervantes és Dante. Kozmikus Himnuszával Ernesto Cardenal. És a nagy misztikus költők, Hölderlin és mások, svédek és olaszok nevei peregnek eszméletlen gyorsasággal elmém jegyzetlapjain. És persze itthonról Pilinszky, a vele folytatott felejthetetlen füstös beszélgetések. Meg Áprily erdélyi sugallataival a visegrádi völgyben, megőszült református énekfordítóként és egykori nagyenyedi csodatanárként. Aztán a fájdalmas hangú szelíd poétánk, a Hanván hamvadó drága Tompa Mihály. S a nagyszalontás kálomista Aranyunk, el egészen Wass Albertig. Istent hívógatón és az Énekek Éneke, a szintén bibliai csodafejezetek károlis szépségei is szó ízek zamatával, nyelvi mazsolái is eszembe jutnak a gyönyörűséges Károli Biblia fordításban. Kézhez áll agyonlapozott Bibliám, aminek egyik példánya Adyt kísérte Párizsig és a halálos ágyig. Az emberi szó Isten szava által ihletett szépségpásztorbotja, amint prédikátoraink ajkán is megszólaltak az éltető szavak, igehirdetések iránytűadó életbölcseleteiként, írástudatlanokat is boldogítóan, az Igék forrásvizével táplált költői szarvasok, akik mint a szép híves-hűvös-míves patakig hajló csodaszarvasok, odakínálták lelküket és szóteremtő fantáziájukat az magyar nípednek. Áldottak a szóteremtők, új fogalmakat szülők, az egyetlen őserő, a világteremtő Logosz, a Dábár, a Szó, az Ige szomjúhozói, Akik magasra emelték a különböző nemzetek nyelvét és irodalmat teremtettek. Áldottak emlékezetükben ezen a napon is az isteni Igéket nemzeti nyelvekre fordító költők, és tiszteletesek: Cirill és Metód, Luther és Károli, meg a katolikus Káldi György. És Békés Gellért, gyermekeimet csendes szavával bibliaolvasásra terelgető bencés tudós. Igen, az angol King James és a finn Agricola, akinek wittenbergi emléke meg-megállította lépteimet. És a szlovén Trubar, akinek muraszombati szobra előtt jó néhányszor töprengve megálltam. És a szószékek is legyenek áldottak ezen a napon is Kárpát-haza szerte, ahol nyelvünk édes ízei égi harmatcseppként, indulatcsillapító és szívtisztító mennyei párlatként lettek nyelvőrző és a szülői ház imacsendjeit konzerváló túlnani erővé nemzedékek útravalóivá, anyai imádságok, szikszays lelki áldások forrásaivá. Árva Bethlen Kata, Lorántffy Zsuzsánna, Petrőczi Kata Szidónia és mások lelkében csodaszőttessé fonódtak, imákká és bölcs mondásokká, hitben és könnyekben feltisztult vallomásokká a bibliai szent mondatok. Fenséges és magasságokba, önmagunk fölé emelőn fakadnak fel tudatunk mélyéből a költészeti emlékek és a barátságok. Nekem e mai napon a 12 éven át pad- és osztálytárs Széki Patka László különös győri fényekben és égei-tengeri forróságban tükörjátékká forduló meglepetéshozó, megdöbbentő verssorai, legyenek hát áldássá a szavak az ő köteteit olvasókban. És persze felütöm a katolikus Sík Sándor Esztétikájának oldalait is, ahol felekezetileg elfogulatlanul, mégis a szépség fogságában írja sorait például az egykori berlini nagyhírű szóteremtő, Schleiermacher tiszteletes uram esztétikai előadásairól a szépségről mint értékről és kultúramértékről. Melléje teszem azonnal a zengővárkonyi Krisztus, a református és protestáns esztétika honi kibontatkoztatóját, Fülep Lajos tiszteletes akadémikus uram Itália-szerelemben, Dante poklától a mennyei magasságokig naponta kozmikus hintázásban élő szépségtan-teremtő zsenialitását, meg az angol istenes és vak Milton Elveszett és visszakapott paradicsomát. Száguld, repül a gondolat, a lélek a szavak országútján, e mai napon és minden napon, amikor istenérintette, Lélek-inspirálta különleges útitársaink, nagyjaink felsorolhatatlanul gazdag köteteire pillantok. De pillantunk-e ezekre még? Jut-e időnk a szépre? Amikor elnézem a mai generáció és a középgeneráció munkaittas, profithajhászó, olykor dologtalanul is nagyot kaszáló ügyeskedéseit, és az unokáim mobil- és laptop centrikus egyoldalúságait, s belépek egykori konfirmandusaim ultramodern lakásaiba, ahol a falról hiányoznak a könyvespolcok. Minden technikai kütyü ott van a lakáscsodákban, de a lélek-Lélek? Az isteni és az emberi szavak szépség-pásztorolta elméinek, látnokainak, bölcseinek az alkotásai? Csak a piacok és közterek olcsókönyves bódéiban és szekerein lelhetünk rájuk? Ugye, nem!? Vagy érintetlenül önmagukat kínáló reklámgúlákba rakva a legújabb és ismeretlen maiak szépségtöredékeket és szubjektumszabta furcsaságokat kínáló kötetei unatkoznak a plázák Librijeiben? Valóban ilyen csupasz és sivár lenne gyermekeink szószépségtől, Ige-szépségtől, igazság- és összefüggésszövő könyvektől látszólag teljesen megfosztott világa? Ide jutottunk volna? Előttünk az egydimenziós, csak szükségletekre leszorított konzumvilág? A költészet világnapján leveszem kézikönyvtáram állandó fénypont kötetei közül a svájci református esztéta-lelkész, Rudolf Bohren kötetét. Rányitok soraira, melyekben Kálvint idézi, aki közel 500 éve ezt írta: Meditatio coelsti vitae, a mennyei életről szóló elmélkedés nélkül nem lehet élni. Mit ér az élet, ha egy kis elmélkedés, napi elmélkedés nélkül próbáljuk élni a kereslet-kínálatra leszorított, égi-földi, tájszépséges, lélekizgalmas dimenziók nélkülivé fosztott életet? A genfi látnok ezt írta: toto animi studio – teljes lélekkel, nem csak elmével, hanem szívvel-lélekkel tanulmányozom a mennyei és a földi élet kincseit, javait, önmagunkat meghaladó, de mindig önmagunk fölé emelő értékeit. És eszembe jut a heidelbergi Filozófusok útja, ahol egy felfelé mutató, ember nagyságú mutatóujj alá ezt írta a leleményes alkotó: Filozofáltál már ma? Olvastál Igét már ma? Felidéztél legalább egy verset, verssort magadban már ma? Ilyenkor elfogja lelkem még saját unokáimért is a szorongás. Mit fogyasztanak ők? Mivel lesz tele vagy mitől lesz üres a lelkük, a gondolkodásuk? A költészet biztosan nem váltja meg a világot. Ezt Jézus már megtette, mégis… De legalább egy szép mondat segíthet élni, túlélni, másként élni. Költészet világnapja, küldd el fiainknak, lányainknak a gyógyító szépség szavát. Pilinszky jut most is eszembe:

És ki nem fél közülünk? Ki ne félne, midőn szemét az Isten is lehunyja, és leborulnak minden angyalok, és elsötétül minden kreatúra? A bárány az, ki nem fél közülünk, egyedül ő, a bárány, kit megöltek. Végigkocog az üvegtengeren és trónra száll. És megnyitja a könyvet. (Introitusz, 1961)

Igék és költői szavak, vegyétek el félelmeinket!

(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)

1 view0 comments
bottom of page