top of page
  • paxpacisdr

KERESZTYÉNSÉG: A BÉKEPOTENCIÁLTÓL A TÉNYLEGES BÉKÉLTETÉSIG EGYÉNI ÉS KÖZÖSSÉGI SZINTEN

KERESZTYÉNSÉG: A BÉKEPOTENCIÁLTÓL A TÉNYLEGES BÉKÉLTETÉSIG EGYÉNI ÉS KÖZÖSSÉGI SZINTEN

A KATOLICIZMUS BÉKE-ETIKAI TÖREKVÉSEI - SOHA TÖBBÉ HÁBORÚT!



FIGYELMEZTETŐ JELEK ÉS VILÁGFOLYAMATOK

Nem csak a mára kialakult háborús konfliktushalmaz az, ami a világvallások erre képzett tudósait és kutatóit készteti a folyamatos békekutatásra, a hitelvektől a tényleges tettekig vezető utak-módok, nemzetközi és nemzeti szintű cselekvéslehetőségek átgondolására. Mérhetetlenül nagy irodalma van már a világvallások saját körű és vallásközi béketörekvéseinek. Korábban ez lehetett olykor kizárólagos politikai tömbök vagy világhatalmak privilégiuma (az ún. "béketáboré"), de az évtizedek során világossá vált, hogy a béke megteremtése egyrészt egyéni-belső békesség, békülékenység nélkül nem megy, azaz egyéni spirituális-etikai változások, egyfajta magánjellegű, személyes békekultúra nélkül önáltatás minden. Másrészt az is nyilvánvaló vált, hogy a kormányzati szintű békekultúra mindenütt a világon csak tudatos, erkölcsileg megalapozott, jogi és ésszerű garanciákkal és felelős békemagatartással tartható fenn.




Az utóbbi évtizedekben folytatott békepotenciál-kutatások olykor nagyon is mellbevágó megfogalmazásokat tudtak találni a béke vagy háború, háború vagy béke éber védelmezésére. 2005-ben például még messze volt a mai háborús konfliktus, de már addigra is közel 200, II. Világháború utáni véres, borzalmas helyi villongás, etnikai csoportháború és nagyhatalmi "kihelyezett" birkózás tapasztalata indította az akadémikus rabbit, Marc Gopint, hogy megírja lelkiismeretfelrázó könyvét ezen a címen: Az Éden és az Armageddon között - a világvallások, az erőszak és a béketeremtés jövője. Angol, osztrák, amerikai, indiai, dél-afrikai, latin-amerikai kutatóintézetekben sok százan kísérik figyelemmel a világhelyzet aktuális alakulását, s benne a világvallások potenciális pozitív vagy esetenkénti negatív szerepét. Ugyanígy különféle vallásközi fórumok, konferenciák, mozgalmak, könyvek és filmek hasonló céllal jönnek létre. Ezekről külön szükséges lenne írni. Az évekkel, évtizedekkel ezelőtt már felsejlett világpolitikai változások mindenféle - vallási és nem vallási - kutatásban felrajzolták a világ jövendő minimum négy pólusú modelljét. Ami napjainkban kezd 5-6 pólusúvá válni, mivel Dél-Korea és Japán új pólust kezd kialakítani éppen a mostani súlyos politikai, banki, gazdasági válság láttán.




Ez akár 5-6-szoros kihívást jelenthet minden világvallásnak külön és az érintett területeken élőknek még inkább, hogy nagy erővel, éberséggel és elkötelezettséggel vigyázzák a törékeny békét. Mi lehet minderre az életért, az emberiségért, saját több ezer éves hagyományaikért felelősséget viselő világvallások válasza? Csak egy: az összefogás, az együtt próbáljuk a katasztrófaelhárítást végezni akarása. Beszédes ebben a tekintetben az az ábra is, amit nemrég angol egyetemek összefogásával rajzoltak meg. Abszolút világosan mutatja, hogy milyen a világvallások békepotenciáljának a tudatos felismerése, felmérése, és az ebből következő cselekvési stratégiák, konfliktuskezelő javaslatok kidolgozásának a hajlandósága, illetve törekvése. 65%-os mutatóval a keresztyénség áll az élen. Ezek után vizsgáljuk meg röviden a gazdag történelmi kínálattal rendelkező római katolicizmusban rejlő békepotenciált.





Írja Dr. Békefy Lajos


AZ EVANGÉLIUMTÓL A FILOZÓFIAI ÉS ERKÖLCSI ELVEK

RÉSZLETEZÉSÉIG SOKSZÁZADOS KATOLIKUS ÚTON

A keresztyénség kezdetektől fogva a nyugati, római katolikus és a keleti ortodox formában, hit- és egyháztípusban élte életét, illetve igyekezett megvalósítani a Megváltó Hegyi Beszédben foglalt etikáját, amelynek része a béketeremtés: Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek - Máté 5,9. A római egyház legkorábban a háború kérdésével Augustus korában (354-430) szembesült. A császár által képviselt bellum iustum-mal, az igazságos háború szemléletével szemben az erőszakmentességet, illetve erőszaknélküliséget hirdette és gyakorolta. Ezt a szemléletet nem csak a nyugati egyház képviselte, hanem az ortodox világ is. Maga az Orosz Ortodox Egyház is elfogadta ezt a nézetet, és rögzítette is abban a dokumentumban, aminek elnevezése: “Az Orosz Ortodox Egyház Alapvető Szociális Nézetei”. Persze az igazságos háború koncepciója beszivárgott az egyházi gondolkodásba is, és századokon keresztül hatott a döntések meghozatalában. Először XXIII. János pápa volt az, aki Pacem in terris (1963) kezdetű enciklikájában kritikusan elfordut a bellum iustum koncepciótól. A lengyel II. János Pál pápa pedig még tovább ment: kialakította és általánossá tette az egyházban az igazságos béke, a pax iusta koncepciót.

Mindezzel együtt a vélemények eltérőek maradtak a világegyházban. Vannak, akik háborús kritikájukat a módosított bellum iustum szemlélet alapján, míg mások, akik a pacifista szemlélet alapján alakították ki. Ószövetségi példákra visszatekintve, vannak, akik az egyházban inkább az erősen kritikus erőszak-elítélésre alapozzák véleményüket, amit főként Ézsaiás próféta képviselt. A próféta elítélte a katonai, militarista kapcsolatokat, és kizárólag az Úr védelmében, oltalmában bízott, hiszen Ő az, aki megszabadította Izraelt. Nem jó harci szekerek, hadi kocsik tömegében bízni: Jaj azoknak, akik Egyiptomba mennek segítségért, akik lovakban reménykednek (Ézsaiás 31,1kk). Hóseás meg valóságos ateizmusnak tekintette azt, amikor valaki a lovak erejében bízott és a Tízparancsolat elleni lázadásnak minősítette ezt a magatartást: Nem nevezzük többé Istenünknek kezünk csinálmányát - Hóseás 14,4. Jézus ezt a szemléletet egészen valóságosan képviselte azzal, hogy Jeruzsálembe nem harci paripán, hanem szamárháton vonult be (János 12,14kk). Teljesen nyilvánvaló a Hegyi Beszédben, hogy Isten uralmának a teológiáját és életmódját csak azok képviselhetik és örökölhetik, akik lemondanak az erőszakról: Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet - Máté 5,5. A háború bármiféle igazolása vagy igenlése nem fér bele Jézus erőszakmentes életstílusába és erkölcsi gyakorlatába.


Az óegyház szemléletében és gyakorlatában elfogadhatatlan volt a gyilkolással megvalósuló katonai szolgálat és az ellenség szeretetének parancsolatát (Máté 5,38-48) szem előtt tartó tartózkodás ettől. Augustinus és főként Aquinói Tamás teológiai rendszerében némiképpen módosult az eredeti jézusi szemlélet. Megfontolandónak tartották az erőszakmentességről történő lemondást a következő esetekben: 1) ha kellő indoka van a háborúnak (causa iusta), 2) ha a háborúra a béke megteremtéséért lenne szükség (intentio recta), 3) ha azt igazi és felelős tekintély parancsolja meg (legitima auctoritas). Augustinus az erőszak kerülésének követelményével nem általános és kötelező elvet fogalmazott meg, hanem evangéliumi tanácsot.


A késői skolasztikában egyre fontosabb szerepet játszott a ius in bello - a háború közben is érvényesítendő jog, jogszerűség, igazságosság azzal a korábbi szemlélettel szemben, amit így fogalmaztak meg: ius ad bellum - a háborúhoz való jog. A háborúról addigra kialakult szemléletben egyre hangsúlyosabbá vált az a nézet, hogy ez csak ultima ratio lehet, tehát végső eszköz vitás helyzetek rendezésére. A károkat, amennyire csak lehet, csökkenteni, korlátozni kell (ezt nevezték proporcionalitás elvnek). A civileket amennyire csak lehet, távol kellett tartani a háborús cselekményektől (ezt nevezték diszkriminációs elvnek).

PÁPAI, ZSINATI TANÍTÁSOK - SOHA TÖBBÉ HÁBORÚT!

Már XII. Pius pápa 1949-ben megfogalmazta: Amennyiben fennáll a háború veszélye, és ameddig nem adódik olyan nemzetközileg elismert tekintély, aki megfelelő eszközökkel rendelkezik ennek megakadályozására, s ha már minden békére irányuló eszköz, szabályozás kimerült, akkor a védelem erkölcsi kötelezettségét nem lehet az ilyen kormánytól megtagadni. Majd a II. Vatikáni Zsinat a Gaudium et spes c. enciklikában (1965) kimondta: Isten és emberek elleni bűntett az, ha egy háborús cselekmény egész városok és területek megsemmisítésére irányul.


Soha többé háborút! - hangsúlyozta VI. Pál pápa az ENSZ-ban 1965-ben tartott beszédében, s ehhez maradéktalanul csatlakozott II. János Pál is. A hiroshimai békeemlékműnél tartott beszédében (1981) ezt fogalmazta meg: A viták megoldásának soha többé nem lehet eszköze a háború! Minden embernek alapvető joga van az élethez, ezért a lengyel pápa nem csak az USA Irak elleni támadását ítélte el, hanem a béke kultúráját is meghirdette és elvárta a nemzetközi kapcsolatokban. A szervezet kultúrájának és politikájának a gyakorlati megvalósításáért indítványozta 2001-2010 között az ENSZ-en keresztül a Culture of Peace/Béke kultúra évtizedét. A különböző nemzeti püspöki konferenciák pedig ezt követően tematizálták a pápai programokat, az igazságos béke koncepcióját (USA, Németország - Az igazságosság békét terem és hasonló programok). A pápai elkötelezettség nemzetközi és vallásközi jellegét bizonyítja például a VI. Pál által 1968 óta évkezdetkorra a békevilágnap bevezetése, az Assisiben ismételten tartott ifjúsági világ békeima vagy a Vallások a Békéért Világkonferencián az aktív közreműködés. A római katolikus egyház békeetikája az erőszak spiráljával szemben az erőszakmentesség és a béke pozitív ellenspirálját képezte és képezi. Jézus Krisztus, a Béke Fejedelme ún. harmadik útját állítja a középpontba: Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja (János 14,27)...

(Következik a protestantizmus békeetikája).




1 view0 comments

Comments


bottom of page