Liliomok elmúlás illatával jövök hozzád, Uram

Liliomok elmúlás illatával jövök hozzád, Uram Siratóének prózában 2023 márciusán

Fehér liliomok elmúlásillatú útján jövök Hozzád, Uram, és népi, meg egyházi siratóénekek messziről és idők mélyéből hullámzó dallamait sodorja felém a tavaszi szél. Azokra gondolok imáimban Előtted, akiknek még a halálban sem jutott nyugvóhely, sírhalom. Sír a lelkem azokért és azok helyett, akik mezőkön és városok törmelékhalmai alatt, erdők csendjében, hulló falevelek takarója alatt vagy acélművek titkos járataiban temetetlenül hevernek szerteszét. Egyedül csak a Te tekinteteddel jelölt, ismert helyeken, tetemvárosokban, senkiföldjén, vagy a szemlátomást növekvő sírhantok alatt. Jaj, Uram, feljajdul bennem a Lelkedből lelkedzett lélek.

Rájuk gondolok másokkal együtt én is, meg ezernyi, már csak siratni, de gyászolni sem tudó túlélő nevében kérem, mert csak ez maradt, végső tettként az ima: legyen égi tekinteted előtt azok arca, akik ott maradtak a hadak útján súlyos semmiket, válaszolatlan kérdéseket hordozó szívvel, néma miértjeikre választ sem várva. A reszkető kezű, levegőtlen pincékben megbúvó öregekre, az alig csorduló vizű esőcsatornák vízében törmelékport arcukról-kezükről lemosni próbálókra, gyermekekre és anyukákra, nagyszülőkre, meg azokra, akik a félelem túlterhelésében meg sem rezzennek a mind gyakrabban felzúgó szirénák visítására…

Rájuk gondolok én is, Hozzád jajduló szóval. A magyar hazányi menekültre, akik idegen országokban ébrednek-fekszenek, de makacsul hazajáró lélekkel és otthonsirató szívvel, meg azokra, akik a tavaszi sártenger tanksüllyesztő marasztalásában már menekülni sem tudnak, akik csak hadibenzin bűzös égéstermékével burkolják arcukat, zubbonyukat, a minden irányból messzi földnek tűnő haditerep küzdő, küszködő, halálbemenetelő katonáira, ifjakra, alig éltekre és obsitosokra, ukránokra, magyarokra, oroszokra, a halál vőlegényeire. Utolsó szívdobbanásukban takarja be Lelked a lelküket, kedves emlékképek simogatása kísérje Eléd őket. Fogadd haza őket Országodba, élet és halál Ura. Közben újra és újra fölzúg lelkemben a balkáni háború után végleg kihaltnak hitt szófordulat: Soha többé! Akarsz-e Uram, annyi bűnnel öntetováló népeidnek megkönnyebbülést adni, s minden szinten szinte mindenkit eljuttatni a belátásig, hogy egyre hangosabb és éghorizontú kiterjedésben hangozzék föl végre a kiáltás minden nyelven: Soha többé!? Legyen végre béke már!

Mielőtt végleg ajkunkra dermed, lelkünkbe némul ez a kiáltás, mielőtt alig lesz maradék nép a napkeltében és a napnyugtában, maradék ember, aki ezt kiáltsa: Soha többé! Mielőtt ítéletünkre hangzana e két szó, hogy ilyen népeket soha többé nem akarsz látni az egykor termékeny földek és folyók partján, kultúrákat, vallásokat és hiteket gyakorlókat, bármely zászlók alatt éljenek-haljanak is. Uram, ezt Te nem akarhatod! Ezért Hozzád jajduló szóval mondjuk:

Uram, irgalmazz, Krisztus kegyelmezz, nehogy ellenünk forduló szó legyen, végítéletünkre ez: Soha többé.

Liliomok temetőillatú tömény illatával jövök Eléd, Uram. Irgalmadra és fogadásodra kérlek, amit magadnak tettél, hogy nem lesz többé sem özönvíz, sem tengernyi jajözön, nem lesz istenítélet a földön a végítélet előtt, sőt eljön majd az idő, amikor együtt lakozik a bárány és a farkas, a párduc és a gödölye, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket (Ézs 11,6) – ukrán, orosz, magyar és minden nép – és senki senkire nem mondja ki a Soha többé ítélő szót, hanem csak arra, ami embernek és népeknek ellensége: a bűnre, a hazugságra, a gyűlöletre, a testvérháborúra.

Uram, állítsd helyre, kérünk, szavaink eredeti, de hamissággal kiforgatott, megrontott értelmét, s engedd ajkainkra venni, kimondani igazi tartalmukat: Soha többé ne legyen semmi és senki, aki liliomaidat sárba tapossa, temetetlenül hagyja heverni képedre alkotott teremtményeidet, Isten hozzádot soha többé ki nem mondó kiskatonáidat. Uram, állítsd helyre a népek szívét és értelmét, hogy a békesség útját keressék és boldogító köszöntéssel hívja a holnapot minden nyelven minden ember: Isten adjon új napot!

Uram, liliomaid még életillatú útján jövünk Eléd, és a könnyek útján, meg a vérrel színezett folyók útján: könyörülj rajtunk, hogy újra megtalálja szavunk szívünkben és szánkon azt az üzenetet, amit Te rejtettél beléjük, Keleten és Nyugaton, Északon és Délen: SOHA, DE SOHA TÖBBÉ! LEGYEN VÉGRE VÉGE MÁR!

Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma