top of page
  • paxpacisdr

MINDENEN TÚLEMELŐ SZABADSÁGUNK CSODAESZKÖZE, IMÁDSÁG, KÖSZÖNTELEK


MINDENEN TÚLEMELŐ SZABADSÁGUNK CSODAESZKÖZE, IMÁDSÁG, KÖSZÖNTELEK

Rogate vasárnapján is kérjétek el a mennyei szabadság szelíd lelki fegyverét!





Írja Dr. Békefy Lajos

Ma, húsvét utáni 5. vasárnapon tartja a világkeresztyénség nagyobbik része a Rogate, imádkozzatok vasárnapját századok óta. Alapigéje a Zsoltárok 66,20-ban olvasható: „Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat”. A 293. éve megjelenő Losung 64 nyelven olvasható füzetében szereplő Ige még inkább a lényegre fókuszálja lelki tekintetünket: „Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgy hogy nem bántottak engem” (Dániel 6,23). Igen, ez az! Az Ige megindította a Szentlélek által szőtt asszociációk egész hömpölygő folyamát a lelkemben. Megképződött bennem, amint Dániel az oroszlánok vermében, életveszedelmek közé bezártan éli át a horizontális cellát, a végveszedelmet. Ha csak megmozdul, a fenevadak elroppantják csontjait. Miként korábban József, akit testvérei vetettek a mély verembe. Verem-élmény – mennyire mai a dánieli és a józsefi élményhagyaték! Csak ezt a korszakjelző szót kell elébe tegyük: digitális. Digitális verem-élmény. Mert bizony ebben élünk. Mindenki. Fölöttünk bezárult a fizikai ég, mert teleszőtték emberkéz alkotta szatellitákkal, kémbolygókkal, telekommunikációs szerkezetekkel. Vertikális irányításban élünk, amikor GPS-t használunk, amikor interkontinentális mobilbeszélgetéseket folytatunk. Vagy amikor afféle nyitott cellaként a digitális bilincset követik nagy magasságból. Digitális mókuskerékben élünk. Hol van, s mi is ebben a helyzetben a szabadság? Amit évtizedeken keresztül horizontális veremként éltünk meg, a megfigyelés, a lehallgatás, a mozgásérzékelés vagy a házmesterek tekintete, olykor a szomszédunk információ szolgáltatásra felhasználható szuterén szintű buzgósága révén, az a digitális technika és technológia „segítségével” (ki segít kinek?!) felemelkedett a horizontra, olykor azon túli égi magasságokra. Égiekre, azaz fizikai, nem lelki magasságokra. Transzformálódott és kiterjedt, s veszélyesebbé vált a kontroll. De nem transzcendálódott! Mert átalakulni, technikailag tökéletesedni vagy átlépni, túllépni valamin lelki-szellemi minőségben, az két kardinálisan különböző dolog. A digitális világkorszak, a negyedik ipari forradalom korában majdnem mindent megtehet az ember, jó és rossz értelemben. Csak egyet nem: Isten fel-le pneumatikus, Lélek-szintű szabad mozgását és szabadító mozgatását nem képes megakadályozni. Vissza lehet zökkenteni az emberiséget a digitális Egyiptom korszakába, a húsosfazekak fáraóuralmába a konzummanipuláció, a pusztán fogyasztói létezésszintre történő lefokozás által. A has-civilizáció, az evés-ivás kollektív vermébe. De az emberi lélek, a személyiségünk mélyrétege, a belső létezési forrásvidékünk még a digitális Egyiptomban is, a mobil és számítógépcsodák, a mesterséges intelligencia és a robotok keltette technikai bódulat, kábulat, tömeges elbűvöltség állapotában sem tud sokáig meglenni a neki való igazi táplálék nélkül. Mert mindenkor igaz: „Nem csak kenyérrel él az ember” (Máté 4,4 – 5Mózes 8,3). Így vagyunk megszerkesztve Ádám-Éva óta – ez teremtésbeli tényigazság. Az ember igazi tápláléka Isten! Lelki, pneumatikus, sőt létezési szükségletként. Erre jött rá nagyon gyorsan ott az oroszlánveremben Dániel, és József, a pusztai forró gödörben. És azok a tegnapi, s mai vallásszociológusok is, akik a sok évtizedes szekularizáció szellemi-lelki fűnyírása, pusztítása után a vallások, a transzcendens lélekéhség reneszánszáról írnak a 21. század különös jellegzetességeként. A digitális elidegenítés ellenében! Dániel, József, modern kutatás, és személyes élmény mind e tényigazságról szól, hiszen vannak helyzetek, amikor egyedül az segít, amit a zarándokénekben olvasunk: „A mélységből kiáltok hozzád, Uram!” - De profundis clamavi ad te, Domine (Zsolt 130,1). Miként Baudelaire felzokogta versében: "Hozzád könyörgök, óh, Hozzád, kit még imádok,/az örvényből: ide, ide zuhantam én./Zord táj, szűk láthatár nehezedik körém…".






A veremlétre, s a peremlétre sodródás, a digitális nyomás és észrevétlen leigázás, a digitális függőség korszelleme ellenében egyetlen győztes szabadságharcos eszközünk az imádság. Mert az ima a fuldokló bezártságban mennyei, szellemi oxigénpalack, oxigénmaszk, hogy meg ne fulladjunk. Emlékszem, amikor Torontóban lelkésztársaimmal együtt felröppentünk a gyorsliftben másodpercek alatt a CN Tower 553 méter magas végpontja felé, s kitárult előttünk a kanadai tiszta égbolt, olyan érzésem támadt, Istenig meg sem állunk. Ugyanezt éreztem, amikor az észt fővárosban, Tallinnban a valamivel alacsonyabb toronyba pillanatok alatt felszaladt velünk a lift, s a ragyogó panorámában nem csak feljebb éreztük magunkat napi hangyalétünk mélységhorizontján túl, hanem a horizontális tekintetmozgás segítségével a virtuális határtalanság élményével szemléltük Szentpétervár és a finn partok felsejlő körvonalait. Azóta is sokszor átélem az imádságnak ezt a szédítően horizonttágító, vertikális végtelenek felé röptető gyönyörű csodáját. A minden földi verem-szorosság, perem-magány fölé emelő erejét, sőt, még többet. Hiszen az imádság a mennyek szabad szellemi-lelki birodalma, Isten végtelen uni- és multiverzuma felé is vonzza a lelkünket, egész valónkat. Abba a határtalanságba, ahol semmiféle emberkéz alkotta szatellita soha sem lesz képes korlátozni mozgásunkat, belső száguldásunkat, létezéskönnyítő spirituális mozgásunkat. Amikor nem csak angyali védelmet, hanem angyali szárnyalást is megtapasztalunk. Amikor az ima szabadságával és szédületes szárnyalásával Atyánk felé röppenünk, s közben még ha csak másodpercekre is, de helyreáll, egybeáll minden, ami itt alant, a verem- és peremlét szűkösségében a rész szerintiség töredezettség élményét képes csak kínálni. Igen, az imádság csodálatos Isten-vonzása keltette szabadság élmény, ellenmozgás minden földhöz ragasztó gravitációval szemben – ez az imádság csodája. Mert az a legnagyobb csodák egyike, hogy e szabadító csodaeszközt naponta igénybe vehetjük és imában köszönhetjük meg az imádság, az imádkozás, az Istennel beszélgetés mindenen túlemelő, transzcendáló, hatalmas napi exodust lehetővé tévő jézusi lehetőségét - ingyen! Pillanatok alatt ezredéveket, nagy eseményeket élhetünk át, az egyiptomi kivonulás, az exodus egzisztenciális szabadítás-csodáját. Amikor a konzumdiktátumtól, a húsosfazekak és a digitális csodák bűvöletétől, függőségétől, a verem- és perem félelemtől, a totális kontroll szorosságában is az istengyermekség tágasságáig jutás belső csodáival telítődik meg a lelkünk. Nem véletlenül lehet és kell is így fogalmaznunk, millió hívő élet közös testámentumaként a mai világban is: prima et ultima ratio – oratio. Az ima az első és a végső ésszerű eszközünk. Ma, amikor a francia forradalom eszmetrikolórját is miszlikké tépi a történelem sok tornádója, még az a publikus csoda is megtörténhet, hogy Isten Lelke illeszti össze olykor egy időre a szertefújt foszlányokat, s a szabadság-egyenlőség-testvériség nagy álma mindennek ellenére reális és valójában egyetlen túlélési vezéreszmeként költözik újra közénk. Mert mindennemű, vertikális és horizontális veremlét-veszedelem ellenében megáll Istenünk Igéje: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6). Aki imádkozik, az már szabad ember, még a veremben, a cellában és a kontrollok legrafináltabb digitális arzenálja között is. Mert „ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17). Egyedül Ő, Krisztus az, solus Christus, Aki a digitális világkorszakban is „szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni” (Gal 5,1). Ezért lehet és jó, nagyon jó imádkozni – létszabadító lehetőségként...





0 views0 comments

Comments


bottom of page