top of page
  • paxpacisdr

NAGYPÉNTEKI APOKALIPSZIS

Őszinte beszéd hitünk titkairól - NAGYPÉNTEKI APOKALIPSZIS



NAGYPÉNTEKI APOKALIPSZIS

TÖRTÉNELMI TOTÁLKÉP AZ EMBERI ROMLOTTSÁGRÓL ÉS JÉZUS ELÉGTÉTELÉRŐL


A 17. századi európai protestáns kegyesség, istenszeretet- és tisztelet egyik énekes gyöngyszeme szinte valamennyi protestáns templomban, sok nyelven felhangzik minden nagypénteken. Ma is. Ebben találjuk ezeket a sorokat: „Meghal a jó, ki hűség volt s alázat,/Az él, ki Isten bántására lázadt;/A vétkes ember sértetlen, s bilincsben/Ott áll az Isten" (Te drága Jézus, mi történt tevéled?). Amennyire abszurd, ám mégis igaz, hogy „bilincsben ott áll az Isten”, legalább annyira valós, és igaz, hogy nagypéntek az üdvtörténet legfrivolabb napja: az emberi romlottságról, a keresztyén teológia kategóriája szerint a status corruptionisról, a csupa korrupcióról, a velejéig rosszra hajló emberi természet apokalipsziséről, lelepleződéséről szól. Néhányat a történelmi, egykori jeruzsálemi nagypéntek eseményéből közelképpé nagyítunk ki.

Dr. Békefy Lajos

BETELJESEDETT


Az evangéliumokban nagypénteki súlyos szóként, mintegy mélység-refrénként, minden egyes szörnyű, néha csak másodpercnyi drámai szünetet hozó mozzanatot összeköt ez a jézusi, leleplező, apokaliptikus gravitációjú szó: beteljesedett. Először Jézus a gecsemánéi elfogásakor, letartóztatásakor használta ezt a szót (Máté 26,54): „Nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet? De akkor miképpen teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie”. A görög ős-szóban a pléróthészin-ben a pléróma, a teljesség, a beteljesült (jó vagy rossz) állapot jelentéstartalma rögzült. Egyszer majd beteljesül a világtörténelem is, mint ahogyan életünk végeztével a saját sorsunk is, csak minőségileg másként. Most még a status corruptionis totalitásában, a romlottság teljességében, egykor majd a visszatérő, itt még megalázott, akkor dicsőséges Krisztus fenséges trónra szállásával, a mennyei Jeruzsálem látható világmegjelenésével, apokalipszisével, pontosabban minden látható, rész szerinti, véges, halálos és bűnös lecserélésével, mennyei transzformációjával. Jézus akkor is használja a beteljesedés szót, amikor a helyzet abszurditására akarja felnyitni az ellene fegyverrel, kardokkal, botokkal érkező júdási sereg szemét-eszét, akik mint bűnözőt tartóztatják le, pedig minden nap ott volt a templomban és tanította a népet. Éjszaka, rejtetten, titokban? Hát igen, ez a sötétség hatalmának (potestas tenebrarum - Luk 22,53) ideje és jellemzője. Micsoda feszítő, feloldhatatlan ellentmondás a tiszta, ártatlan és a minden hájjal és hazugsággal megkent, félrevezetett hatalmi végrehajtók között! A letartóztatás történetének a végén ismét felhangzik ez a nagypénteki cantus firmus, főszólamú szó: „Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai” (Máté 26,56). Közvetlenül ehhez csatlakozva az egész borzalom legmélyén, a zsidóságnak adott isteni kijelentés történelmi előjátékában, évszázadokkal, ezredévvel a keresztrefeszítés botránya előtt már szóltak a próféták az Úr szenvedő szolgájáról (Ebed Jahve), s arról, hogy jobb, ha egy hal meg a népért. Ez, s még ennél is több kijelentéstörténeti tény lüktet ebben az égetően tüzes kifejezésben: „Ennek így kellett történnie” (Máté 26,54). A megrettentő szükségszerűségnek a görög szava a dej, latinul oportet. A kikerülhetetlenség, a megúszni és helyettesíteni nem lehet kibővített jelentéstartalmával. Legtöbbször az isteni akarat, a szuverén atyai tekintély "meg kell lenni" megfellebbezhetetlen tartalmával. Ilyen kegyetlen lenne az Isten? Nem! Pont fordítva! Az emberek által megbontott hatalmas földi, történelmi, sőt kozmikus egyensúlyvesztés helyreállítását célozza a megváltás pokoli isten-drámája. Annyi a bűn, annyi a gonosztett a földön (ma is!), hogy azt csak Isten ártatlan Báránya, Isten Fia, az ég és föld egyetlen igazi Szentje képes helyreállítani. Nem restaurálni, hanem renoválni. A teljes romlottság állapotából legalább de iure, a remény és az elvégzett elégtétel, a paradigma és a reáljelképiség szintjén emelni ki a teremtett embervilágot, még ha ez sokaknak csak elvi lehetőség, netán kegyes mese marad életük végéig. Az önmagából kifordult emberi irigység és gyűlölet cunamija közben Jézus hallgat. Nem vitatkozik, nem igazolja önmagát, sem Isten akaratát. Ennyit mond nagypénteki súlyos refrénként a kihallgatónak: Te mondod. Még a szinte szakrális őrjöngéssel kirobbanó Kajafásnak is, amikor a főpap ezt mondja: Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia? (Máté 26,63). Te mondtad…


SZAKRÁLIS EGYEZÉSEK ÉS KÜLÖNBSÉGEK – VÉGÉRVÉNYES, TÖKÉLETES ÁLDOZATI BÁRÁNY




Micsoda misztérium, az isteni kell-ben rejlő belső végtelen apokalipszise, nyilvánalóvá válása az is, hogy ez a nagy kiengesztelés, az egész emberiség megváltásának, bűnből-halálból, létzsugorodásból történő kiszabadításának Jehosuás=Szabadító Jézusos golgotai eseménye a zsidóság Egyiptomból történt kiszabadításának ünnepére esett. Micsoda forgatókönyv! Csupa egyezések és mégis totálisan más jelentést kapó szakrális történések követik egymást! A zsidó Tamid rend szerint minden nap kétszer kellett áldozatot bemutatni. A tökéletes bárány naponkénti feláldozása két célból történt: a közösség bűneinek bocsánatáért és az Istennel egyénileg vagy közösségileg megtört szövetségi kapcsolat naponkénti helyreállításáért. Ez a megismétlődő áldozat kapta a Tamid elnevezést. Az áldozás naponta két időpontban történt: délelőtt 9-kor és délután 3-kor, aminek viszont napszálltáig meg kellett történnie. A húsvéti Bárányt évente egyszer áldozták meg, ráimádkozva, rávallva a nép minden elkövetett bűnét. Nissan 15. napján. Jézust délelőtt 9 körül feszítették a fára, nagy valószínűség szerint hat órán át agonizált. Áldozati Bárányként beteljesítette azt, aminek meg kellett lennie örök isteni végzés szerint, ami nem menti fel és nem igazolja a Nagytanács, Kajafás főpap, Pilátus helytartó és Heródes király tetteit. Sehol máshol a világtörténelemben nem volt olyan szinkronban az ezredévek alatt kialakult és szigorúan megtartott szakrális áldozati rend, a jóvátétel rítusa, mint Izraelben. Sehol máshol a világtörténelemben vagy a világvallások történetében nem volt alkalmasabb áldozati rend, mint a zsidóságban, amelyen keresztül Isten a megbontott, megrontott, kificamított létrendet, a status corruptionist, a romlottság állapotát megpróbálhatta átfordítani, a hátrányt előnnyé, mint éppen a zsidóság húsvéti nagyhetének eseménysorozatával. Isten a nagypénteki, meg a húsvéti eseménnyel üdvözítéstörténeti dimenziót adott minden földi-szakrális eseménynek, beteljesítette és egyben érvénytelenítette is Jézus egyszeri és tökéletes áldozatával az összes addigi és azutáni áldozási formákat és szokásokat. A lényeg megtörtént: Isten megsértett igazságos rendje Jézus golgotai keresztjén elégtételt, helyreállítás nyert. Egyszer s mindenkorra. Ez a legmélyebb értelme a Tamidnak, és a nagyheti eseménysorozat transsubstanciájának, jézusi átlényegítésének.


KÜLÖNLEGESSÉGEK A TOTÁLKÉPBEN - ONTOLÓGIAI ELÉGTÉTEL


A néplázítás szítása, az istenkáromlás, a blaszfémia szakrális, halálos bűne, a császárnak járó adófizetés megtagadása mind olyan hamis vád, amit koncepciós céllal gondoltak ki a Törvény tudósai. Látszólag az ő akaratuk teljesült. Valójában az isteni elrendelés, az ennek így kellett lennie kozmikus és történelmi, szakrális és lényegi, ontológiai elégtétel nagy drámájának voltak ők a végrehajtói. Statiszták az istendrámában. Különös, hogy a római hatalom képviselője, Pilátus mindvégig igaz embernek, ártatlannak minősítette Jézust. Tisztában volt azzal, hogy irigységből szolgáltatták ki neki Jézust (Máté 27,18). Az egyháztörténet sejteti, hogy a háttérből felesége, Claudia is hatott rá, aki névtelen, de valóságos pozitív szereplője volt ennek a létdrámának. Máté jegyzi le: Pilátus felesége megüzente, ne avatkozzék bele ennek az igaz embernek a dolgába e közmondásos üzenettel: Nihil tibi et iusto illi – semmi neked, nem lesz bajod, ha megadod neki az igazságot (27,19). Különös reakció volt Jézusra a köpködés, korbácsütések, arculcsapások szörnyedelmei között, hogy Pilátus „nagyon elcsodálkozott”, amikor nem felelt egyetlen kérdésére sem (Máté 27,13). A kereszten végóráját szenvedő Jézusról pedig, amikor a kivégző osztag parancsnoka, a római százados látta, és érzékelte, hogy Jézus kilehellte a lelkét, s nagy sötétség és földrengés (szeizmosz görögül) támadt, így szólt: „Bizony, Isten Fia volt ez” (Máté 27,54): Filius Dei – Theú hüiosz.


Sok különlegesség volt még a világtörténelemnek új értelmet adó nagypénteki történésekben. Egyet még feltétlenül meg kell említeni, mivel ez gyakran elsiklik megváltásunk históriájában. Szükséges újra és újra átgondolni, elmondani, amire János, aki Jézus bizalmasaként vállára hajthatta fejét az utolsó vacsorán, evangéliumában így utal: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét (János 19,30). Itt az igazság végső pillanata! Nem a pszichéjét lehelte ki Jézus, hanem a görög szó szerint: a pneumát. És a magyar fordítás itt pontatlan. Nem a lelkét szerepel az eredetiben, hanem a TO PNEUMA – az isteni Lélek az, ami eltávozott belőle, ami nem volt tulajdona (lelkét). A pszichéje, a lelke ott maradt a testében. Antropológiai állandóként és mindenki számára figyelmeztetésül! A Lélek, Aki Őt és minden földi teremtényt spiritus vivificansként, megelevenítő Lélekként élettel ruház fel, az távozott el belőle. Mindenkit, bűne és istentagadása ellenére ez a to pneuma, az Isten Lelke hordoz egy életen át. Az másik kérdés, hogyan reagál erre a Szent Lélekre a saját lelkünk, tudatunk, szívünk, lelkünk, pszichénk, akaratunk. Isten Lelke soha nem volt, nem lesz a tulajdonunk, következésképpen az életünk sem. Igen komoly figyelmeztetés nagypéntek jézustörténeti ténye, a Szentlélek távozása arra, amit Pál írt más helyen: Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek? (1Kor 3,16).


Minden azért történt a nagyhéten, hogy beteljesülhessen az Ige is az életünkben: Isten temploma vagyunk, Isten Lelke lakik bennünk. Tudunk-e erre a templomra nagypénteki önismerettel, húsvéti feltámadásos hittel vigyázni? Hogy a személyes és történelmi totálképben a helyünkön legyünk és maradjunk? A Bach gyönyörű dallamával énekelt nagypénteki himnuszunk vésse szívünkbe az éltető üzenetet: „Ó, légy érette áldott,/Jézus, Egyetlenem, :/Hogy szörnyű kínhalálod/Nagy jót akar velem./Add, hogy hódolva híven/Tőled ne térjek el,/S ha hűlni kezd a szívem,/Benned pihenjek el" (Ó, Krisztus-fő te zúzott, Te véres szenvedő…).


Hallgassuk meg a székelyszenterzsébeti református gyülekezet gyönyörű szőttesek díszítette templomában a gyülekezet nagypénteki éneklésével előadott Ó, Krisztus-fő te zúzott c. éneket: https://youtu.be/7tVlDgFbcBE






10 views0 comments

Comments


bottom of page