top of page
  • paxpacisdr

VIHAROK DÚLTA LELKEK ÁLTALAD NYUGTATÓ VIZTÜKÖRRÉ VÁLNAK…




HÉTKÖZI EVANGÉLIUM

Írja Dr. Békefy Lajos


Egy vers és egy festmény állított meg, szinte elemi erővel. Elgondolkodásra és írásra kényszerítettek szelíden. A festményt a krétai származású, de Spanyolországban alkotó zseni, El Greco alkotta 1597 és 1599 között. Címe: Zivatar Toledo fölött. Ma is lélegzetelállítóan erős a kép összhatása. Ezek a zivataros, sötéten kavargó felhők az üde zöld mezők és fák fölött kit ne emlékeztetnének napjaink két megrettentő, digitális korszakbeli viharára: a török-szír földrengésre és a szomszédságunkban dúló küzdelmekre. Ebben a kavargó történelmi, egzisztenciális viharban szólal meg Pál apostol üzenete: Amennyiben tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Ne álljatok bosszút önmagatokért (Róma 12,18-19). Napnál világosabban szól az apostol minden túlélés, minden béketeremtés belső, személyes feltételéről: amennyiben tőletek telik, amennyire csak tehetiteksi fieri potest. A békétlenség, a háború és a természeti katasztrófa életfaló potenciálja megrendítő és megrettentő. Negatív értelemben. Ugyanígy lehetne pusztítást elrettentő, túlélési esélyeket sokszorozó inverze ennek a tényigazságnak, nevezetesen: potensnek, képesnek és készségesnek lenni arra, hogy minden emberrel békességben éljünk. S bármennyire is jogos, mert hiszen minden szembenálló, egymással küzdő félnek vannak jogos sérelmei, megbosszulandó veszteségei, elégtételt követelő megalázottságai, mégis az evangéliumi logika, a szeretet bölcsessége, a megmaradás, az élet logikája mást diktál. Mást vár el mindenkitől. Nevezetesen: próbáljátok keresni a békességet a másik emberrel, a másik nemzettel, a másik fajjal, a másik kultúrkörben élővel, a másik valláshoz tartozóval. Nem kell velük egyet érteni, de megpróbálni a legkevesebb közös többszöröst, túlélési többszöröst: azt, hogy próbálunk békességben élni velük. S ha újra és újra csorbát szenved is a békességes igyekezet, akkor sem a bosszúállás a megoldás. És nem szabad feladni a próbálkozást. Nem vitatkozhatnak csak a fegyverek - helyettünk. Ne álljatok bosszút magatokért, hanem adjatok helyt Isten haragjának, mert övé a bosszúállás – ez az ethica pauli christiana – ez a páli keresztyén etika alapnormája. Pál Istene és a miénk képes ellenségünknek is túlélést biztosító módon állni bosszút. Abszurdum? Jótékony bosszú? Igen, ahogyan Illyés Gyula írta kőkemény időkben: Minden ütésed, átkod/Hiába ellenem./Szörnyű a fegyverem:/Megbocsátok. Igen, ez a szemet-szemért, fogat-fogért soha véget nem érő véres, békétlenítő láncreakció megszakításának egyetlen eszköze. Ez az, amiről ugyancsak Pál az idézett helyen tovább tanít, még ha roppant nehéz is megálljt parancsolni önmaguknak: Ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia, mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére. Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat (Róm 12,20-21). Irgalmatlanul nehéz? Igen. De nem lehetetlen. Győzni önmagunk felett a legnehezebb. De nem kizárt! Nem reménytelen, nem esélytelen. A harc morálisan is folyik, egy életen át. A rossz győz le téged vagy a jó vesz győzelmet benned és rajtad keresztül másokon? Ez egyedül a tartós pax christiana, a keresztyén béke áldáshozó, egyénileg és közösségileg is megoldást ígérő útja-módja. Korunk egyik világszerte erkölcsi tekintélyként ismert és elismert, megnyilatkozásaival, könyveivel milliókat jóra indító lelkiségi kultúra hirdetője, Anselm Grün maga is elismeri: szinte lehetetlen minden emberrel békességben élni. Ez olyan csúcsteljesítmény, amire az el grecoi viharokat és viharfelhőket kavaró emberek önmaguktól alig képesek. Egyetlen feltétel és mindent lehetőre fordító feltétel az a bizonyos HA, AMENNYIBEN. Az, HA Krisztus – valóban él bennünk. Akivel HA tele a szív, akkor Őt mondjuk, Őt éljük a legbékétlenebb körülmények és idők közepette is. Kierkegaard, a dán evangélikus filozófus e HA lehetővé válásának a módját, útját, módszerét egyszerűen fogalmazta meg: „Ha két lábon állva, mindent csak mi akarunk megmondani, megmagyarázni, elintézni, az úgy is fog kinézni. Amit viszont térden állva kérünk el Istentől, Krisztustól, az is úgy fog kinézni, mint - Ő”. Micsoda különbség!




45 éve adta kezembe Karlsruheban, az akkori NSZK-ban a fiatal református teológiai tanár ismerősöm, Erhard Domay azt a kétkötetes zsebkönyvet, aminek ez a címe: Hívás – Korunk vallási lírája. Abban a lelkészi szolgálatra felkészítő intézetben adta át, ahol már akkor úgy hívták fel az igehirdetés és a tanítás buktatóira a frissen diplomázott teológusok figyelmét, hogy tv-stúdió működött az intézetben. Minden lelkészjelöltnek egy éven át a képernyők előtt kellett megtanulnia torzító, némelykor visszatetszést keltő gesztikulálások, arcmimikák nélkül szólni, hirdetni az Igét. A rendkívül kemény, de igen hasznos szembesülés kinek-kinek önmagával, modorosságaival, „pofavágásaival” fájdalmas élmény volt, de jóra metszette meg a hallgatókat. Ott történt, hogy többen felolvastak ebből a kötetből. Ma, 45 év után is szívbe markoló visszaidézni az egyik fiatal hallgató előadásában többször is meghallgatott szabad verset. A lelkészjelölt fiú NDK-s disszidens volt a pfalzi Karlsruheban. A vers így hangzott: Énekeljetek az Úrnak,/Aki soha nem viselt uniformist/Aki nem vett fegyvert kezébe,/de a holtakat is életre támasztotta. – Énekeljetek az Úrnak,/Aki nem azt kéri,/bízzatok a lobogó zászlókban,/Sokkal inkább az élő Istenben./Aki nem jelszókkal táplál titeket,/Hanem megtartó Igével./Bízzatok az Úrban,/Aki az ellenségben is meglátja a testvért. – A vers (Soldatenchoral) szerzője pedig a berni svájci református lelkész, Kurt Marti volt, aki nemrég hunyt el közel 100 évesen.



El Greco vihar áztatta mezői nem lettek viharvert, pusztuló tájjá. Úgy tűnik, a viharok négyszáz év múltával mégis megváltoztatták természetüket. Sokkal vadabbak, pusztítóbbak lettek. Vajon az emberi lényeg közben totálisan viharvertté, vihar károsulttá lett? Végzetesen? Nem hiszem. Ha így állna velünk a dolog, akkor Pál üzenetének is érvényét kellett volna veszítenie. Márpedig az Ige megáll: Ne álljatok bosszút magatokért. Ezt azonban csak akkor és csak azok képesek felismerni, elismerni, megvalósítani, a túlélés etikájaként, akik az idézett dán filozófus egyetemesen igaz imádságát szívvel-lélekkel utána tudják mondani: „Csendesülj el lelkem, hogy Isten munkába állhasson – benned! Csendesülj el lelkem, hogy Isten nyugalmat leljen benned. S békessége szétáradhasson balzsamként szívedben. Igen, mennyei Atyánk, hányszor tapasztaltuk már: a világ körülöttünk nem képes szemernyi békességet sem adni. Nálad viszont átéltük már, hogy Te megteremtheted bennünk a békességet. És ha ezt teremtő jóságoddal megteszed, a Te békességedet senki el nem veheti tőlünk”.

Az elvehetetlen béke imáit, zsoltárait add a Te népednek – itthon és szerte a nagyvilágban, Uram. Mindenütt, ahol a pusztulás viharai még nagyon dúlnak, s ott is, ahol akár a halál csendje, akár a félelem vagy a megbékélés csendje simítja ki a lelkek víztükrét ég ígérően nyugodttá…






1 view0 comments

Commentaires


bottom of page